The Immortal Heart

3. … Ekkor hirtelen rám nézett, és aranyszínű tekintete egyenesen az enyémbe fúródott…

Zúgott a fejem, és szédültem. Tudtam, hogy ez az alváshiánytól van, de legalább sikerült elkerülnöm az álmokat.

Gyorsan vettem egy jéghideg zuhanyt, ami valamelyest rendbetett, és a tükörbe nézve megállapítottam, hogy siralmasan nézek ki: arcom beesett, szemem alatt sötét karikák húzódtak, zöld szemem pedig olyan volt, mint egy üres üveggömb.

Tudtam, hogy Charlie már korán reggel elment dolgozni, hallottam, mikor felkelt és összekészülődött.

Reggeli gyanánt ettem egy kanál gabonapelyhet, némi tejjel, de már ettől is hányingerem lett. Tudtam, hogy gyomrom üres, és némi éhséget is éreztem, mégsem bírtam egy falatot sem enni.

Amint kinéztem az ablakon, miközben a forró kávét szürcsöltem a bögréből, láttam, hogy szemerkél az eső, és az eget fenyegető, sűrű felhőréteg takarja, amitől olyan sötét lett, mint éjszaka.

Nagyot káromkodva felvettem a dzsekimet, majd kiléptem a házból. Az eső áztatta hideg szél rögtön megcsapta arcom, de én egyáltalán nem bántam, segített, hogy ne álmosodjak el. Miután nagy nehezen oda ballagtam a piros furgonomhoz, és bekászálódtam, le tekertem az ablakot, rágyújtottam egy cigire, majd beindítottam a motort, ami szinte sikítva kelt életre.


Az iskola nem volt messze, úgy 10 percbe telt, mire odaértem, de gyalog valószínű, hogy eltartott volna egy ideig, főleg ebben a cudar időben, így örültem, hogy Charlie gondolt erre, és megszerezte ezt a furgont.

Korábban arra is gondoltam, hogy esetleg nem az iskola előtti parkolóban állok meg, hanem valahol távolabb, egy mellékutcában az iskola közelében, mivel tapasztalatom szerint nem valami jó dolog, ha az ember a leendő barátai előtt ilyen őskori tragaccsal jelenik meg. De ezt az ötletet az eső miatt, és főleg amiatt, hogy olyan fáradt voltam, hogy képtelen lettem volna akár egy lépést is megtenni gyalog, elvetettem, és kissé megkönnyebbültem, látva, hogy nem lógok ki a sorból, mivel az itteni diákok is hasonló ócskaságokkal mászkáltak. A parkolóban a legfiatalabb és legszebb kocsi egy éjkék Volvo S60R volt, mely messziről kitűnt a többi, enyémhez hasonló tragacs közül.

Lassan kikászálódtam a furgonból, és megkapaszkodtam az ajtóban, mikor elveszítve egyensúlyom majdnem úgy estem ki. Hiába, nem szoktam hozzá, hogy az utastér sokkal magasabban van, mint az én régi Volvómban. Kíváncsi vagyok, kié lehet az kék Volvo….

Elvörösödve gyorsan kikaptam táskámat az ülésből, majd megindultam az épület felé. A converse cipőm gumi talpa hangosan tocsogott az esős aszfalton, miközben éreztem, hogy a parkolóban állók mind engem néztek.

Az új diák- szinte hallottam gondolataikat, melyek mintha bőrömbe égtek volna. Szerettem volna minél gyorsan eltűnni innen, valami olyan helyre, ahol…. Nem bámulnak, és persze nem esik.
Magam elé kaptam az oldalamon hanyagul lógó hátizsákomat, és kivettem belőle a gyűrött papírt, melyre Charlie olvashatatlan macskakaparással odavéste a nevet, akit majd az irodában keresnem kell, hogy megkapjam az órarendem.

- Szia. – köszönt rám hirtelen valaki. Mikor megfordultam egy alacsony, mosolygós lány állt előttem, izgatottan csillogó barna szemekkel, és szőkésbarna göndör fürtökkel. – Te vagy az új srác, ugye, a rendőrfőnök unokaöccse?!– kérdezte, miközben szinte fel-le ugrált álló helyében. Már kezdtem elfelejteni, hogy egy ilyen kisvárosban mindenki tudja ki kicsoda.
- Azt hiszem én lennék az. – mondtam a szemem forgatva.
- Én Jessica vagyok. – nyújtotta felém lelkesem a kezét egy széles mosoly kíséretében
- Edward- feleltem, majd ismét az összegyűrt lapomra tekintettem, hátha most sikerült kiolvasnom belőle kit kell keresnem.
Jessica látva, hogy nem akarok kezet rázni vele, egy kissé összezavarodott, és visszahúzta kinyújtott karját.
- Nem tudod véletlenül merre találom az irodát?! – kérdeztem
- Öhm – ismét felvillantott egy ezer wattos mosolyt – Megmutatom. Nehogy eltévedj még az első napodon. –nevetgélt, majd hátranézett a pár méterrel arrébb álló barátnőjére.

Eddig is hozzá voltam szokva, hogy a lányoknak mindig is bejöttem. Többen mondták Chicago-ban is, hogy én voltam a suliban a „legjobb pasi”. Fura, kócos bronzszínű hajammal, amit a haverjaim szexhajnak hívtak, mivel szerintük mindig úgy áll, mintha éppen az ágyból kászálódtam volna ki egy jó menet után, és zöld szememmel sokat el lehet érni a lányoknál.

Ám a régi énem a múlté, jelenlegi helyzetemben nem akartam újabb problémákat, és nem voltam abban a hangulatban, hogy tegyem a szépet valakinek. Meg különben is ki akarna egy olyasvalakivel randizni, akinek az élete ennyire el van cseszve.

- Nos akkor itt volnánk. – állt meg Jessica egy üvegajtó előtt, melyre „Igazgatói iroda” volt kiírva kopott betűkkel. – Mrs. Coop-t asztala rögtön az ajtóval szemben van. Ő szokta az új diákokat útba igazítani. – magyarázta.
- Oké. Köszi. – Ragadtam meg az ajtókilincset, hogy belépjek, de láttam, hogy Jessica még akar valamit. Kérdőn néztem rá.
- Majd esetleg ebédnél ülhetnél a mi asztalunknál…. Mivel tudod… még nem ismersz senkit meg minden. – idegesen babrált a hátizsákja pántjával.
- Felőlem… - feleltem egykedvűen, mire a lány arca úgy felragyogott, mintha maga Brad Pitt, vagy valami filmsztár fogadta el volna a meghívását.
- … és ki tudja, lehet, hogy lesz majd közös óránk.
- Lehet. – válaszoltam, majd beléptem az irodába.

Az apró, meleg helységben valószínű, hogy már jó ideje nem volt kinyitva az ablak, ugyanis áporodott szag uralkodott. Bár, ahogy körbenéztem nem is igen lehetett hogyan szellőztetni, hiszen az ablak előtt halmokban álltak a különböző iratok, könyvek és egyéb kacatok, meggátolva ezzel a közelébe jutást.
Ahogy Jessica is mondta, az ajtóval szemben volt egy íróasztal, mely mögött a kis arany színű névtábla szerint Mrs. Coop ült, aki koszos szemüvege alól a hangosan zümmögő számítógép monitorjára meredt. Amint megindultam felé, a talpam alatt hangosan megreccsent a parketta felhívva rám a figyelmet.

Mrs Coop rögtön felnézett, és zavartan mosolyogva füle mögé tűrte fekete tincseit.
- Te vagy Edward Masen, Swann rendőrfőnök unokaöccse, igaz?! – kérdezte. Miközben tekintetével furcsán végigmért.
- Igen.
- Remek. Már vártunk. – benyúlt az íróasztal felső fiókjába, még mindig engem nézve és kihúzott onnan egy köteg papírt. Ráírt valamit, majd az alatta lévőt felém nyújtotta – Ez lesz az órarendet, és ezt a papírt itasd alá minden tanároddal, majd nap végén majd hozd vissza! – nyújtott oda egy másikat, és elpirult, mikor a keze véletlenül hozzáért az enyémhez.
Elmondott még pár dolgot a suliról, és még három- vagy négy papírt a kezembe nyomott, amit ki kellett töltenem. Közben végig furcsa szemekkel bámult és mikor észrevette, hogy figyelem, elvörösödve elfordult… különös.

Miután egy köteg papírossal a kezemben kiléptem az irodából Jessica még mindig ott várt, ezúttal már egy másik lány is volt mellette.
- Nahát, milyen gyorsan ment. – lelkendezett Jessica. – Ő itt, Lauren, a barátnőm. Lauren, ő Edward.
- Szia. – köszönt a másik.
Dünnyögtem valamit válaszként majd begyűrtem a papírokat a táskámba.
- Na, muti az órarendet! – nyújtotta kezét felém Jessica

Jessica és Lauren összedugták fejüket és egyeztették az órarendemet az övékkel, majd megállapították, hogy lesz pár közös óránk, többek között rögtön a hétfő első, ami Európai Történelem Mr. Harris-sel.
Úton a terem fele a lányok elsorolták összes tanár nevét, és hozzáfűztek valami kis kommentárt, mint például Geometrián Ms. Kimbell mindig köpköd, mikor magyaráz, így az első sorba semmi esetre sem szabad ülni, és így tovább.
Én közben bólogattam, és igyekeztem nem odafigyelni, arra, hogy a folyosón lézengő többi diák mind engem bámult, mintha valami kiállítási darab lennék, vagy micsoda. Már-már kezdtem azt hinni, hogy van valami az arcomon, vagy esetleg nincs rajtam nadrág, mint arról korábban sokszor álmodtam is.
- Nos akkor itt volnánk. – álltunk meg egy terem előtt. - Együtt leszünk Európai Törin.- nevetgélt Jessica.

Amint beléptem rögtön megpillantottam Őt: a hátsó padok egyikében ült, és látszólag próbált észrevétlen maradni, de ennek ellenére rögtön kitűnt a többiek közül: bőre fehér volt, sokkal fehérebb, mint az átlagos diákoké, és mahagóni színű haja lágyan hullott a vállára. Amennyire megtudtam állapítani szűk farmert viselt, olyasmit, amilyen mostanában volt a divat, valamint egyszerű sötét szürke pólót és világosabb, virág mintást kardigánt, amit feltűrt a könyökéig.
Végig őt nézve, megigézve léptem oda a tanári asztalhoz, ami mögött Mr. Harris éppen egy Európa térképet próbált kitenni.
- Elnézést. – szóltam bizonytalanul, mire a tanár hátranézett és rám pillantott.
- Áááá.. te vagy Edward Masen az új diák. Már szóltak, hogy jössz.
Odanyújtottam neki a papírt, amit alá kellett írnia.
- Foglalj helyet valahol. – nézett fel rám, miután visszaadta a cetlit.



Mikor megfordultam, észrevettem, hogy Jessica már leült a hátsó sorba, két paddal odébb a gyönyörű barna hajú lánytól, és minden bizonnyal nekem szánta a másik helyet. Végre valami jó dolog is történik…

Kábultam lépkedtem a sorok között, miközben éreztem, hogy a teremben lévő többi diák engem bámul, de az én pillantásom végig az ismeretlen lányon nyugodott. Hihetetlen szépsége teljesen megigézett: finom vonásai, hófehér bőre, és egész lénye olyan benyomást keltett, mintha nem is evilági lenne.
Ekkor hirtelen rám nézett, és aranyszínű tekintete egyenesen az enyémbe fúródott. Egyszerre úgy éreztem, mintha körülöttünk az egész világ egyszerre megszűnt volna létezni, csak ő és én voltunk.
Számtalanszor láttam már ilyet a csöpögős romantikus filmekben, amiket többnyire csak azért néztem meg, mert valamelyik barátnőm elcipelt, de soha nem hittem, hogy ilyen a valóságban is létezhet, és pláne, hogy velem is megtörténhet. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha pillantása egészen a lelkemig hatolt volna, és minden gondolatom, titkom egyszerre az övé is lenne.
Órákig tudtam volna így álldogálni az osztályterem közepén őt nézve, ám ekkor elfordította a tekintetét, és ismét az padján heverő füzetlapra meredt.
Mikor ismét magamhoz tértem a kábulatból meghallottam Jessica hangját, amint a nevemet szólongatja:
- Edward?!
- Igen?!
- Nem ülsz le?! Foglaltam neked helyet! – vigyorgott zavarodottan, majd a titokzatos lányra pillantott.

Az óra többi része teljesen eseménytelenül telt. Időnként, na jó elég gyakran, a mellettem ülő barna hajú lányra pillantottam, de ő végig lehajtott fejjel ült, és mereven a füzetét bámulta. Haját oldalra kotorta ezzel függönyt képezve kettőnk között, hogy még csak véletlenül se pillanthassam meg arcát.

Közben az járt a fejemben, hogyan is kellene megszólítanom. Különböző variációkat dolgoztam ki a fejemben, és természetesen mindegyik végén a lány és én együtt mentünk haza suli után.

Amint megszólalt az óra végét jelző csengő, mindenki fellélegzett, és mikor oldalra fordultam, hogy felvegyem táskámat, a lány már nem volt ott.

Körbenéztem a teremben, de már sehol nem láttam.

- Húú.. azt hittem ezt nem élem túl. – sóhajtott fel mellettem Jessica. – Már majdnem bealudtam. – folytatta, mikor nem feleltem.
- Öhm… Jessica….Nem tudod ki… ki volt az a lány, aki mellettem ült?! – fakadtam ki, mivel másra nem tudtam gondolni, csak arra a gyönyörű aranyszínű szemekre.
- Ki?! - szűkült össze barna szeme - Jaaa…. Igen Bella Cullen.

Szóval Bella a neve…. Illett hozzá…

Többet nem mondott Belláról, rögtön témát váltott, és elkezdett beszélni valamiről….
Fogalmam sincs miről ugyanis én csak Bellára tudtam gondolni….

Bella… még a neve hallatán is kirázott a hideg, vagyis a gondolatától.

Némán ballagtam a folyosón Jessica után, közben a fejemben csak egy valaki járt. Vajon milyen órája lesz most? Lesz még közös óránk?!

- Edward!! – Hallottam, hogy Jessica ismét a nevemet szólogatja. – Edward!
- Mi?! Igen?!
- Mi lesz a következő órád?!
- Öhm. – kotortam elő az órarendemet

Nagy szerencsémre a következő órám nem volt közös Jessicával, de mielőtt elváltunk volna, lelkemre kötötte, hogy a harmadik óránk előtt, ami megint vele volt, találkozzunk a terem előtt.

Jóval az óra kezdete előtt értem a terembe, ami teljesen üres volt. Becsuktam magam mögött az ajtót, és rögtön leültem az egyik legtávolabbi padba, ledobtam magam mellé a hátizsákomat, majd hátradőltem a székemben, és élveztem a csendet. Végre nem kellett hallgatnom Jessica állandó hablatyolását, nem kellett a bámuló szempároktól tartanom: csak én voltam és a csend.
Behunytam egy percre a szemem és ellazítottam merev tagjaimat, miközben gondolataim lassan lecsendesedtek….

A régi házunk előtt találtam magam, ahol annak idején apámmal éltünk Chicagóban. Az impozáns épület úgy magasodott felém, mint egy mogorva óriás, háttérben a sötét gomolygó felhőkkel.
Sietve elindultam a bejárat felé, miközben furcsa módon az járt az eszemben, nehogy megázzak. A fa ajtó hatalmas robajjal csapódott be mögöttem, mikor beértem a meleg előtérbe. Rögtön megnyugodtam az ismerős környezet láttán. A kis asztalon, melyre apám mindig a lakáskulcsait tette, most is ott pompázott a friss virágcsokor, melyre anyám mindig is gondosan ügyelt. A régi elmosódott családi fényképek ott lógtak a falon patinás rendben.
- Anya/- kiáltottam. – Megjöttem!

Megindultam a felfelé a lépcsőn kettesével szedve a fokokat, a szüleim hálószobája felé, abban a reményben hogy ott találom őket.

Az emeletre érve ismerős hangot hallottam meg: anyám hangját, amint azt a régi altatódalt énekelte, amit nekem szokott mindig dúdolni elalvás előtt kiskoromban, ha nagyon féltem.

Lelassítottam lépteimet, és a szüleim hálószobája felé lépdeltem, aminek ajtaja résnyire nyitva volt, és egy halvány fénysugár pislákolt ki alatta.

Óvatosan benyitottam, és a sötét szobában az ablak előtt egy hintaszékben anyámat pillantottam meg, amint karjában egy csecsemővel lassan fel és alá billegett. Szokatanul sápadt arcán széles mosoly ült, és szemeit nem vette le a pólyába csavart kisgyermekről miközben halkan énekelte az altatót. Apám pedig ott állt felette, és őket nézte.
- Anya… - suttogtam, mire mindketten felém fordultam. Ekkor pillantottam meg, hogy anyám kezében nem is egy kisgyerek fekszik, hanem csak egy pólyába csavart játék mackó.
- Csöndesen Edward, felébreszted a kis húgod. – pusmogta elégedett mosollyal, majd ismét a kezében lévő mackóra nézett. Kinyújtotta kezét, hogy megsimogassa a mackót, és észrevettem, hogy csuklóján egy mély vágás volt, melyből a vér még mindig szivárgott.

Félelem lett úrrá rajtam, kiáltani akartam, hogy a karjában nem egy gyermeket, hanem egy játékszert ringat, és a csuklóját be kell kötözni. Éreztem, hogy egy könnycsepp szökik ki a szemem sarkából, melyet folyamatosan újabbak követtek. Apámhoz fordultam, hogy segítsen, de az ő arca nyugodt volt, és tekintete anyámon nyugodott. Egyik kezével lassan a hintaszéket ringatta, míg másikat a zsebében tartotta. Ő is felém fordult, és kezét a szájához emelve, jelezve, hogy maradjak csendben. Kivette kezét a zsebéből és egy borotvapenge csillant meg a lámba fényénél.

Ránéztem anyám sebére, majd a pengére, melynek hegye még véres volt.

Anyám éneke kezdett egyre felerősödni, míg nem már nem bírtam tovább, kiszaladtam, és egyenesen a szobámba futottam. Becsaptam az ajtót, de az altatót még így is hallottam, és egyre csak gyorsult, és hangosabb lett. A szoba forogni kezdett velem, én pedig az ágyam végébe kuporodtam le, és a füleimre szorítottam a kezem. De a dalt nem tudtam kirekeszteni a fejemből, anyám hangja csak erősödött, miközben a szoba úgy forgott mint a körhinta.

A padra dőlve ébredtem fel, és hangosan ziháltam. Arcom nedves volt a könnytől és az izzadtságtól. Mikor felnéztem tekintetem találkozott egy aranyszínű szempárral….