The Immortal Heart

A vámpírok egyedüli ellenségei a vérfarkasok

Bella jéghideg kezei az enyém köré csavarodtak, mintha próbálná megfékezni a kitörő vulkánt. De én nem törtem ki, csak egyszerűen megdöbbentem.
Egy hatalmas csomóvá kuszálódtak össze az információk a fejemben és sehogy sem tudtam rendet tenni. Éreztem, ahogy a nyelvemre kérdések, miértek milliói ülnek ki, de azt sem tudtam melyikkel kezdjem. Soha életemben nem éreztem magam ennyire összezavartnak.
Bella láthatta rajtam a zavartságot, mert néma csöndben nézett, míg próbáltam átgondolni a hallottakat.
Leah, Seth és a Cullenek ellenségek? Miért?! Hogyan?!
- A vámpírok egyedüli ellenségei a vérfarkasok – kezdte Bella néhány percnyi feszült csendet követően. – Ezek nemcsak a filmek kitalációi.
Vérfarkasok!
Egyből eszembe jutott, amit néhány hete Seth mesélt a vérfarkasokról. Valami törzsről, mely a farkasoktól származtatja magát, és hogy a hidegekkel ősi ellenségek.
- Mi?!
Nem akartam ostobának tűnni Bella előtt, akinek minden szót a szájába kell rágni, de még egyszer kellett hallanom ahhoz, hogy elhiggyem, legalábbis elinduljak az afelé vezető úton.
- Igen, jól hallottad. A vérfarkasok emberek, akik képesek farkassá változni.
- Teliholdkor?!
- Na, ez kitaláció – nevetett fel Bella. – Nem, akármikor. Eleinte csak akkor, ha dühösek, ingerültek, de aztán később megtanulják a spontán átalakulást.
Bella megint hagyott időt, hogy leülepedjenek a szavai, de ez nem történt meg, inkább csak még zavarosabbá váltak. Nem mintha olyan nehéz lenne ezt megérteni. Csak ha vámpír kedvesed teljesen komolyan arról beszél, hogy vannak emberek, akik farkasok is, na az úgy már sokkal több, mint egy szimpla moziélmény.
- Dedede… hogyan? – nyögtem ki végül.
- Nem tudjuk – felelte azonnal Bella. – Nem tudjuk pontosan… sőt… egyáltalán nem, hogy mitől történik az átváltozás. Csak azt, hogy egy bizonyos kortól… de ez sem biztos…
Bella elfordította fejét, tekintete a semmibe révedt, szemeiben évszázadok emlékei csillogtak. Tudtam, hogy próbálja felidézni minden tudását a vérfarkasokkal kapcsolatban, de hallgatása nyilvánvalóvá tette, hogy nem tud többet mondani.
Aztán eszembe jutott, hogy mit mondott a délután. hogy vigyázzak Seth-el és Leah-val…
Mi?
Ők is…?!
- Seth és Leah…? – kezdtem bele, de nem tudtam befejezni.
Még a gondolat is képtelenségnek tűnt, sőt egyenes abszurdnak. Ahogy a fejemben megjelent a farkassá változó Leah képe, egy röpke mosolyt éreztem végigszáguldani az arcomon.
- Igen, ők is vérfarkasok lesznek előbb-utóbb… előbb… mivel a felmenőik is farkasok voltak.
- És ha mi van… ha kimarad ez a generáció? – ötlött fel bennem azonnal a kérdés.
- Van olyan, természetesen, csakhogy az ő esetükben ez nem fog bekövetkezni. Tudom, hogy hamarosan megtörténik.
Bella hajlandó volt végre újra rám nézni, bár mintha valamit meg akarna gyónni nekem, tekintete bűnbánó volt és ismeretlen. Valószínűleg ugyanarra gondol most, mint én: túl fiatal vagyok hozzá képest, hogy két perc alatt át tudjam látni ezeket a dolgokat.
- Honnan? – vontam össze a szemöldököm.
Közben észre sem vettem, hogy jeges kezei alatt teljesen lezsibbadtak az enyémek, de nem akartam elengedni őt. Ha nem érinthetem meg, az olyan, mintha kihúznám a dugót a konnektorból, és sötétség borulna a szobára.
- Érzem a szagukból – felelte úgy, mintha ez teljesen normális lenne.
- Én nem érzek semmi különöset – vágtam rá meggondolatlanul.
Gyorsan elharaptam a nyelvem és gondolatban átkoztam magam, amiért nem számolok el tízig, mielőtt kimondok valamit...
- A vámpírok érzékei sokkal kifinomultabbak, és az lenne furcsa, ha éreznél valami… szokatlant.
Ekkor mintha valami megkönnyebbülés-féle viharzott volna végig az egész testén, ellazult és arca sem tűnt már olyan idegennek.
- És ez hogyan zajlik… mármint az átalakulás? – faggattam tovább.
- Nem tudjuk… még nem volt szerencsénk végignézni egy ilyen folyamatot.
Rögtön felsejlettek bennem olyan képek, melyekben szemtanúja vagyok a Clearwater kölykök átváltozásának. Elvégre pár hét és egy fedél alá kerülök velük, így valószínűleg első sorból nézhetem végig mindezt… Charlie-val karöltve…
- Edward… - váltott megint túlontúl komoly hangra. – Ezért mondtam délután, hogy vigyázz velük. Mert a fiatal farkasok nagyon veszélyesek! Nem tudják kontrollálni az erejüket, elszámolják magukat és annak is fájdalmat tudnak okozni, akit máskülönben sosem bántanának. Hasonló erővel rendelkeznek, mint mi, vámpírok.
- Szóval nincsenek tudatuknál, mikor farkasok? – ráncoltam a szemöldököm.
- De igen! Pontosan tisztában vannak mindennel, ugyanúgy, mint mikor emberek. Semmiben sem torzul a személyiségük… de bőven jut nekik a farkas-tulajdonságokból is, és itt nem csak a külsőről van szó.
- Vagyis veszélyesek… - vontam le a következtetést.
Bella a szemeit forgatta.
- Igen, agresszívek tudnak lenni, és veszélyesek, főleg ha még fiatalok és nem tudják kordában tartani magukat. Ahogy idősödnek és kitapasztalják új képességeiket és farkas mivoltukat, egyre kevésbé lesznek veszedelmesek. De az ösztön a gyilkolásra talán sosem múlik el… pont, mint nálunk.
Ekkor mintha távoli emlékek suhannának át rajta, lehajtotta fejét és az ujjaimmal kezdett játszadozni.
A kíváncsiság engem pedig majdnem felemésztett. Ugyanakkor mind Leah, mind pedig Bella figyelmeztető szavai a helyükre kerültek a fejemben, értelmet nyerve. Bella Leah-tól félt, aki hamarosan átváltozik és vérfarkas lesz, míg Leah Bellában látja a veszélyes ragadozót, aki árthat nekem.
Csakhogy, ha választanom kell, kitől maradjak távol, akkor természetesen a Clearwaterék lennének azok. De ez nem volt ilyen egyszerű.
- Elég nehéz lesz elkerülnöm őket – fejtegettem, felidézve a nap eseményeit, a közös családi fészket. – Hamarosan összeköltözöm velük.
- Igen, és emiatt aggódom annyira – vágta rá Bella szenvedélyesen. – De majd megoldjuk… közösen…
Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egyelőre még neki sem volt túl sok ötlete arra, hogyan kerüljem el a vérfarkas-palántákat, mikor alig pár négyzetméterre fognak tőlem lakni.
- A Quilete törzs La Push-ban él, nem messze Forks-tól, a tengerparton – folytatta Bella, a beszélgetést a mesei síkra terelve. – Évszázadok óta az a feladatuk, hogy megvédjék az embereket a vámpíroktól.
- Mi? De a farkasok… ők nem ugyanolyan veszélyesek az emberekre nézve? – hökkentem meg.
- Nem – felelte pókerarccal Bella. – A vámpírok táplálékai az emberek. A farkasoknak viszont nem. És ez az, ami mellettük szól… és attól még, hogy át tudnak változni farkassá, még ugyanolyan emberek tudnak lenni, mint bárki más. De valamit még tudnod kell… mi nem léphetünk be a területükre.
Bella elmesélte ugyanazt a történetet, amit pár hete Seth-től már hallottam: hogy a törzs kitiltotta őket a területükről, nem vadászhatnak ott.

Ezek után Bella úgy döntött, kezdetnek elég, ha csak ennyit oszt meg velem a vérfarkasok és vámpírok ádáz küzdelméről. És hogy őszinte legyek, több hasonló kaliberű információt én sem bírtam volna feldolgozni. A végén még kilyukadunk ott, hogy mindkét félnek vannak szövetségesei, mégpedig a tündérek és a koboldok…

Bella aznap este is sokáig maradt a szobámban. De hogy meddig, azt nem tudom, mert engem időközben elnyomott az álom. Nem épp a legférfiasabb dolog, hogy egy ilyen nő társaságában egyszer csak elalszom, de az én esetemben ennek egészen különleges jelentése van. Mielőtt találkoztunk volna, nem mertem elaludni, mert olyan álmok gyötörtök, melyeknél még az őrületes ébrenlét is maga a paradicsom volt. Vele azonban úgy alszom, mint régen.
Furcsa kimondani, de Bella az én pszichológusom. Mintha minden nappal, melyet vele töltök begyógyulna egy-egy seb. És bár jól tudom, hogy anyám halála miatti tátongó űr sosem fog megszűnni, Bellával sokkal könnyebb megtanulnom együtt élni vele.
És ez nekem elég volt.